Déri Múzeum

 

Debrecen belvárosában a Déri téren található az egyik kedvelten látogatott hely, a Déri Múzeum.

 

2010 Szeptember közepétől 2012 márciusáig nagy felújításon ment keresztül. Ez a hely országos viszonylatban is egyedinek számít, főképpen Déri Frigyes gyűjteménye miatt, mely a művelődés történetét tárja a szemünk elé.

A képzőművészet másik remeke, Munkácsy Mihály Golgotája, valamint az Ecco címet viselő hatalmas méretű festmények. A Krisztus Pilátus előtt című remekműve 2007 év végéig volt itt látható, ezután Kanadába szállították kiállításra de minden remény meg van arra, hogy a közeljövőben vissza kerül a civis városba.

 

A múzeum előtti téren gyönyörködhetünk Medggyesi Ferenc híres szobraiban. Ezek az alkotások 1937 évben a Párizsban rendezett világkiállítás nagydíját nyerték el, különleges dicsőséget szerezve ezzel hazánknak.
A noempir létesítményben meg szintén az ország egyik gazdag gyűjteményét, mely történelmi nevezetességű. Műnich Aladár és Györgyi Dénes tervezői munkáját dicsérik.
Kellemes kikapcsolódást és felejthetetlen látnivalókat nyújt a kedves vendégek részére ez a szép múzeum.

 

Szálláshelyek és látnivalók Debrecenben és környékén